méret – 70 x 100 cm
technika – olaj, vászon
készült – 2011
Ugyanarról van szó, mint a IV. gyakorlatnál, csak a szerepek cserélődtek fel. Kinga szintén előzetes vázlat alapján, az eredeti elképzeléséhez szinte teljesen ragaszkodva, sokkal precízebben irányította Zsombort. A pontosabb, aprólékosabb instrukciók miatt jóval lassabb volt a folyamat, így a festés több napon keresztül tartott, sokkal fáradtabb kép lett. Ezeknél a gyakorlatoknál jól kitűnt a képalkotási módszerünk különbözősége, illetve mind a két esetében érdekes mostani viszonyulásunk a képekhez. Vitathatatlan, hogy közös alkotásokról van szó, de mégsem érezzük egyformán sajátunknak őket. Míg az általunk utasított képet, melyhez valójában egy ujjal sem értünk saját festményként tudjuk kezelni, addig a másikkal szemben fenntartásaink vannak.