Press "Enter" to skip to content

Öröm Hommge

készült – 2020
technika – vegyes technika: akció, 2020. 05. 02., fotódokumentáció, szerződés
dokumentációt készítette – Lázár Eszter

Tót Endre Öröm sorozatának hommage-t készítettem el. A világjárvány alatt bezártak a múzeumok, galériák, így a Műcsarnokban (ami 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia felügyelete alatt áll) sem lehetett megnézni a Szabadjáték / II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon  című kiállítást, mely egyoldalúan mutatja be a hazai kortárs képzőművészetet. 

A mű akkor vált még abszurdabbá, amikor az MMA kiírt egy támogatási pályázatot, hogy segítsen a művészeknek ebben a nehéz helyzetben. A támogatás szétosztása, a hazai szervezetek közreműködésével valósult meg, úgy hogy az MMA a szervezetek gyűjteményének gyarapítása érdekében támogatást ajánlott fel az alkotóknak. Így én is beadtam ezt a munkámat (nem számítva a támogatás elnyerésére), de végül (feltételezésem szerint) zsűrizés nélkül mindenki megkapta az ígényelt összeget, közvetetten így vásárolta meg az MMA a jelenlegi művet.

https://444.hu/2020/05/04/ujraindul-az-elet-utcai-akciot-hajtott-vegre-egy-kortars-kepzomuvesz-a-hatalomkozeli-mucsarnok-elott