Press "Enter" to skip to content

VI. Egymás mozdulatainak lekövetése

méret – 70 x 100 cm
technika – olaj, vászon
készült – 2011

Továbbgondolva a közös-nem közös kép problematikáját ebben az esetben két külön vászonra, de egy időben dolgoztunk. Öt perces váltásban, úgy hogy amíg az egyikünk szabadon festette saját képét, addig a másik csupán a mozdulatait másolhatta a maga képére. Így két minden vonásában azonos, de mégis különböző képet hoztunk létre. Az alkotások egyéni, eredeti jellege vitathatatlan, de az alkotói módszer miatt felvetődik a kérdés, hogy a végleges kép egy ember munkája-e, vagy közös alkotás. Kezdetben mind a kettőnk egyenértékűként kezelte a két képet, körültekintően festett, gyelembe véve a másik fél munkájának erősségeit és hátrányait. Ezt fokozatosan felváltotta a saját magunk által festett kép előtérbe helyeződése. A másik fél akaratának gyelmen kívül hagyása, mint egyfajta csatározás a vásznon az addigi legnagyobb konfliktushoz, vitatkozáshoz és a 2011-es év utolsó képéhez vezetett.