méret – 250 x 440 cm
technika – vegyes technika
készült – 2012
Festményünket négy napon keresztül, napi négy órában készítettük el. az első, illetve az utolsó két órában együtt dolgoztunk, de a köztes időben felváltva építettük a képet. Megszüntettünk egymás között minden képpel kapcsolatos szóbeli kommunikációt. Így a festmény részeként mellé felkerültek írásos párbeszédeink, gondolataink. Ezáltal tettünk kísérletet a művészi döntéshozatalok dokumentálására. minden festéssel töltött óra után készítettünk egy virtuális tervet, arról, ahogyan a képet folytatnánk. Ezekből a tervekből és a festmény alakulását dokumentáló fotókból lettek lekövethetőek gondolkodásmódunk, látásmódunk különbségei. Az egész munkafolyamatot videóra vettük és ezt úgy megvágva vetítettük rá a festményre, hogy a külön-külön festett órák egyszerre legyenek láthatóak.