méret – 100 x 100 x 0,7 cm
készült – 2020-21
technika – PVC stencil
A műtárgy és a műleírás is egy az egyben, tehát módosítás nélkül a Három Holló által kiírt Nem leszünk gyarmat? című pályázati kiírásából idéz. Eredeti tervem az volt, hogy a stencil segítségével felfújom a szöveget a Három Holló kávézó elé a megnyitó napján, mivel arra számítottam, hogy nem kerül be a kiállításra. Végül beválogatták, így bekereteztettem, hogy megszüntessem eredeti funkcióját. Abszurdnak tartottam, hogy a pályázat arról szól, hogy mekkora különbségek vannak Nyugat és Kelet-Európa között és erre fel, 20-40000 Ft-ért vásárolnának műtárgyakat az alapítvány részére. Végül elméletileg ez azért állt a felhívásban, mert külföldre is akarták vinni a kiállítást és így praktikusnak találták, hogy az alapítvány tulajdonába kerüljenek a művek.
A műtárgyon a következő áll:
A projektről
A Nem leszünk gyarmat? (Neokolonializmus a kelet-európai mindennapokban) kiállítás és művészeti projekt a szóbeli és képi történetmesélés eszközeivel szeretné bemutatni, hogy az emberek hétköznapi tapasztalataiban hogyan jelennek meg a kelet-közép európai és nyugat-európai emberek közötti egyenlőtlenségek, a kulturális különbségek, illetve a gazdasági berendezkedés anomáliái.
A kiválasztott művészeket 20.000-40.000 forinttal díjazzuk: egy pályázó több művel is pályázhat. Az előállítás költségét a Három Holló Alapítvány finanszírozza, a kinyomtatott, keretezett képek, illetve az előállított műtárgyak a kiállítás után a Három Holló tulajdonába kerülnek.
Beadott műleírás:
Ugyanazért a munkáért kevesebb bért kapnak a munkavállalók, rosszabb körülmények között dolgoznak, mint nyugat-európai társaik.