méret: 10,8 x 8,6 cm
technika: instax
készült: 2019
Egy budapesti galéria jótékonysági aukciót szervezett fennállásának tizedik évfordulója alkalmából. Az aukció során befolyt összeget felújítási munkálatokraszánták. A galéria kurátorai felkértek, hogy a fotó szekcióba adjak be munkát. Magában a felhívásban nem szerepelt, de kérésemre elmondták, hogy a galéria azegész bevételt elkéri. Ez meglepető volt számomra, mert a jótékonysági aukciókon is, általában 40-60% között szokott lenni a támogatás összege, így az egész összeg elkérését túlzónak tartottam.
Úgy gondoltam, hogy mindenképpen részt veszek, de kifordítom a helyzetet. Budapesten a Clark Ádám téren található Borsos Miklós alkotása, a “0” kilométerkő. Ezt a köztéri szobrot alakítottam át úgy, hogy a „KM” feliratot egy papírból készített “FT” feliratra cseréltem le. Így rövid időre a “0 KM”-et “0 FT”-á változtattam. A módosított szobrot instax géppel fotóztam le. Azért választottam ezt a technikát, mert a befogadó gyakran hitelesebbnek, dokumentum értékűbbnek feltételezi a nem digitális eljárással készült képeket.
Megkértem a galériát, hogy mindenképpen 0 Ft legyen a kikiáltási ár, a katalógusbanígy is szerepelt, az aukción azonban technikai okokra hivatkozva 2000 Ft-rólindították a licitet. A kép végül 5000 Ft-ért kelt el, egy magángyűjtő telefonos licitálásútján vette meg.